Bűnügyek

„Bekapcsolta a tv-t , úgy csinált, mintha szerelt volna”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy idős asszony ékszereit lopta el az a férfi, akit még a bűncselekmény napján egy szolgálati kutya talált meg. A zuglói nyomozók most befejezték az ellene folytatott eljárást.

Alkalom szülte a tolvajt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy esztergomi szállón fosztotta ki egy férfi alvó szomszédjait.

Őrizetben a magyar embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bátaszéki Autópálya Alosztály egyenruhásai az éjszaka fogtak el az M9-es autóúton, Bogyiszló térségében egy nőt, aki öt illegális migránst szállított autójával.

Rendőrök ébresztették

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több körözés volt érvényben az ellen a 39 éves férfi ellen, akit a Balassagyarmati Rendőrkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közös akció keretében fogtak el.

Lezárt akta: „Csak a feleségem meg ne tudja”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A váci rendőrök befejezték annak a 44 éves fővárosi férfinak az ügyét, aki közel 1 millió forinttal rövidítette meg alkalmi partnerét - a gyanú szerint.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR