Bűnügyek

Rács mögött van

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Táborfalván és Örkényben lopkodott mindenfélét egy 22 éves férfi. A dabasi rendőrök véget vetettek a sorozatnak.

Lecsaptak a miskei terjesztőkre

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több hónapos nyomozás eredményeként tartottak akciót a kalocsai rendőrök, akik nemcsak kristályt, hanem engedély nélkül tartott lőszereket is találtak.

Jól kifőzte, legalábbis azt hitte

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szekszárdi Járásbíróság letartóztatta azt a székesfehérvári dílert, aki az elmúlt években maga készítette a kábítószert, melyen később túl is adott.

Lezárt akta: bedrogozva autóztak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai nyomozók befejezték két vitnyédi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát.

Végig talpalták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított talált egy pénztárcát, majd kétszer is megpróbált a benne lévő bankkártyával fizetni. A készenléti rendőrök a sértettől indultak és meg sem álltak az elkövetőig.

Kék ébresztő

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogással zártak le a Pest megyei rendőrök egy kényszermunkával, fogva tartással és bántalmazással kísért évtizedet. Egy nagykőrösi házból vitték bilincselve a 42 éves tulajdonost.

Öltözőkre szakosodott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök befejezték a nyomozást egy férfival szemben, aki a gyanú szerint sorozatosan lopott iskolák és sportlétesítmények öltözőiből.

Aktív volt a betörő a nyáron – elfogtuk

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyolc betöréssel gyanúsítanak egy 21 éves mélykúti férfit és kezdeményezték a letartóztatását a Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai.

Border information

Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Hercegszántó - Backi Breg
HU

SRB
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR