Bűnügyek

Lopták, majd eladták, a rendőrök megtalálták

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagybánhegyesi telephelyről lopott két férfi rézkábelt, amit az egyik ismerősüknek még aznap eladták. A rendőrök rövid idő alatt azonosították őket. A vevőnél tartott kutatás során pedig az ellopott vezetéket is megtalálták. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Rendőrkézen a fémtolvajok

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hajdúhadházi férfi és fia több helyi telephelyre is betört. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket.

„A telefonom okosabb volt, mint én”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kiberbűnözés, adathalászat, kémprogram… ezek a kifejezések már nem csak a filmeken fordulhatnak elő, hanem bárki az áldozatukká válhat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Magyar Bankszövetség azért indított közös tájékoztató kampányt, hogy Ön ne járjon így.

Agyonverte, majd felgyújtotta áldozatát

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a rendőrök az eljárást annak a nőnek az ügyében, aki év elején élettársát megölte.

Nyitva hagyott ajtók

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tolvajnak nem volt nehéz dolga, hiszen nyitva felejtett ajtókon keresztül jutott zsákmányához.

Újabb embercsempész őrizetben Tolnában

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 29 éves moldáv férfit az M6-os autópályán Fácánkert térségében fogták el kollégáink.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR