Bűnügyek

Diákigazolvány helyett

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint jegyellenőrt bántalmazott Budapest V. kerületében.

Nem etették, nem itatták a kutyákat

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rossz körülmények között tartottak kutyákat egy háznál Gyomaendrődön. A tulajdonos elutazott, és egyik ismerősére bízta az állatokat, de ő sem viselte rendesen a gondjukat, ezért az egyik kutya el is pusztult. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Lezárt akta: Több tucat bűncselekmény a számlán

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni bűnügyesek befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfivel szemben, aki a gyanú szerint több mint 30 bűncselekményt követetett el Debrecenben és Győrben.

Lezárt akta: adás-vételi szerződést hamisított

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 45 éves oroszlányi lakossal szemben, aki más nevében töltött ki adás-vételi szerződést.

Öt gyerek rabolt Kecskeméten

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hajléktalant bántalmazott a banda, majd elvették értékeit.

Őrizetben a katalizátortolvajok

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök több hónapos nyomozást követően a Terrorelhárítási Központ segítségével ütöttek rajta a feltételezett elkövetőkön.

Kivont bankjegy, kivont rabló

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A ferencvárosi rendőrök befejezték a nyomozást egy nővel szemben, aki a gyanú szerint úgy fellökte áldozatát, hogy az súlyosan megsérült.

Őrizetben az idős asszony támadója

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Megerőszakoltak egy idős nőt a Népligetben. Mire a sértett feljelentést tett, a feltételezett elkövető már rendőrkézen volt.

Border information

Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR