Bűnügyek

Vissza az iskolába

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint sorozatjelleggel követett el lopásokat a XIII. kerületben; két tanári szobát is kiszemelt.

Lezárt akta: tíz migránst csempészett

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a szerb állampolgárral szemben, aki 10 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.

Elhagyta a helyszínt

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalaegerszegi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Lezárt akta: Felszámolták

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi nyomozók egy 2022-ben kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozást fejeztek be a napokban. A gyanú szerint egy 29 éves helybéli férfi egy családi házban termesztette a kábítószert.

Jó reggelt, Rendőrség!

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Önkielégítést végzett egy nagykőrösi parkban egy 46 éves férfi. A helyi rendőrök felkutatták, ébresztő után előállítása következett.

Több mint 107 milliós „hiba” a könyvelésben

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a sikkasztás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetése miatt folytatott büntetőügy vizsgálatát.

Életveszélyesen megszúrta a fiát

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az apa egy családi veszekedést követően késsel hasba szúrta a fiát. A rendőrök a támadót őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB