Bűnügyek

Őrizetben a kerékpártolvaj

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 29 éves helyi lakost, aki bicikliket lopott a városban.

Lezárt akta: 30 illegális migránst csempészett a lengyel sofőr

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a lengyel állampolgárral szemben, aki 30 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.

A törökszentmiklósi háztulajdonos zavarta meg a lopást

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövetőknek csupán az értékek összekészítésére volt idejük. A házból kilépő sértett láttán egyikük úgy elszaladt, hogy még a papucsát is a helyszínen hagyta. A rendőrök perceken belül intézkedtek.

Lecserélte a rendszámot

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kollégáink egy 32 éves kölesdi nőt hallgattak ki gyanúsítottként egyedi azonosítójellel visszaélés elkövetése miatt.

Kiszúrták

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyáli rendőrök elfogtak és lopással gyanúsítottak meg egy 27 éves budapesti férfit. Nem először került a rendőrök látókörébe, mára letartóztatásban van.

Pénzt és ékszereket lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A lopási kár nagy része megtérült, de a büntetőeljárást nem úszta meg tettes. Az ügy vizsgálatát befejezték a komáromi rendőrök.

Közösségi házból lopott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói visszaadták a gyülekezet lelkésze részére a nyomozás során felkutatott ellopott használati tárgyakat.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM