Bűnügyek

Nehezen tanul…

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást azzal férfival szemben, akit az eljárás kezdetén még kábítószer birtoklásával, újabb lebukása után azonban már kereskedelemmel gyanúsítottak meg.

Derült égből villámcsapás

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Osztrákok által körözött férfit fogtak el a KR NNI fejvadászai a TEK segítségével Babócsán. A rajtaütéskor fegyvereket is találtak nála.

Szúrással ért véget egy vita Csepelen

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök öt embert állítottak elő. Közülük kettő is kést vett elő. Egyikőjük egy férfit, míg a másik, annak kutyáját szúrta meg.

Rablás miatt őrizetben

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiatal felnőtt rabolt ki egy kiskorút Kaposváron.

Lezárt akta: 17 település, 66 bűncselekmény, öt gyanúsított

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi vizsgálók befejeztek egy 2020-ban indított ügyet. Egy betörés miatt kezdték, 44 lopás, négy csalás, három jármű önkényes elvétele és 1-1 gépkocsi feltörés, hamis rendszám használata és egy rongálás lett a vége. A csapat két tagja jelenleg is letartóztatásban van.

Lezárt akta: rendőrök fékezték meg

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori vizsgálók átadták az ügyészségnek annak a tavaly augusztusi ügynek az iratait, amelynek jelenleg is fogva tartott gyanúsítottja magából kikelve fenyegette családtagjait, tört-zúzott – az egyenruhások parancsoltak neki álljt.

Idős nőket vert át apa és fia

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Magukat a nyugdíjbiztosító munkatársának kiadva csaltak ki pénzt a gyanú szerint.

Lezárt akta: rendszámtáblát loptak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrádi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást két kisteleki és egy csongrádi férfi ellen, akik egy Felgyőnél balesetet szenvedett személyautó rendszámtábláját ellopták.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM