Bűnügyek

Mindkettő bilincsben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendre lopkodott, egy alkalommal rabolt egy 55 és egy 37 éves nő több Pest megyei településen és budapesti kerületben lévő boltból, drogériából. A rendőrök őrizetbe vették őket.

Újabb drogkereskedő csuklóján kattant a bilincs

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni rendőrök elfogták és kihallgatták azt a 44 éves somoskőújfalui lakost, aki a gyanú szerint drogokkal kereskedett.

Lezárt akta: Felszámolt díler banda

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást hat gyanúsított ellen, akik kábítószerrel és új pszichoaktív anyagokkal kereskedtek a városban.

Közveszélyt okozott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Tizenöt ember életét veszélyeztette egy erzsébetvárosi férfi, aki a gyanú szerint felgyújtotta társasházi lakását. A feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök a helyszínen elfogták.

Rendőrkézen a sorozatbetörők

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A ferencvárosi rendőrök gyanúja szerint a két férfi a főváros V., VII. VIII. és IX. kerületeiben követett el betöréseket és lopásokat.

Lezárt akta: Párja családjára támadt rá, a rendőrök elfogták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A makói rendőrök befejezték a nyomozást egy helybeli férfi ügyében, aki rátámadt élettársa édesanyjára és annak párjára. A nyomozók magánlaksértés, zaklatás és könnyű testi sértés miatt indítottak ellene eljárást.

Rács mögött a két embercsempész

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pusztaberki külterületén fogták el a rendőrök azt az 54 éves török állampolgárságú férfit és 23 éves társát, akik egy német hatósági jelzéssel ellátott gépjármű rakterében 13 fő migránst akartak illegálisan az országon átszállítani.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR