Bűnügyek

Lezárt akta: segíteni akartak, de nem kocsit lopni

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói egy 18 éves helybélivel szemben folytattak eljárást lopás és jármű önkényes elvétele miatt.

Lezárt akta: Rendőrkézen a verekedő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csongrádi szórakozóhelyen verekedett össze egy társasággal egy szentesi férfi. A rendőrök befejezték a nyomozást.

Emberölés Újudvaron

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 44 éves férfit őrizetbe vették.

Elszabadult indulatok

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni egyenruhások négy helyről, öt férfit állítottak elő az elmúlt napokban. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A felfokozott indulatok, az agresszió mögött az alkohol is szerepet játszott.

Kitakarították

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közel két napba tellett, mire a ráckevei rendőrök végeztek annak a dömsödi portának a helyszíni szemléjével, ahonnan kábítószergyanús-, illetve robbanóanyagokat kellett elvinniük/elvitetniük. A tulajdonos is e sorsra jutott.

Ráhúzta a kormányt; befejezték az eljárást

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi nyomozók lezárták a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint egy közlekedési konfliktus után elütött egy biciklis futárt.

Életveszélyes verekedés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök két órán belül elfogták a férfit, aki a gyanú szerint életveszélyesen bántalmazott egy másikat a Népligetnél.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Ásotthalom - Backi Vinogradi
HU

SRB
Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM