Bűnügyek

Nem kérdezték, hogy csokit vagy csalunk?

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A helyi körzeti megbízott azonosította azokat a fiatalkorúakat, akik Ormosbányán betörtek egy élelmiszer-, illetve dohányboltba, ahonnan többek között édességeket loptak.

Lezárt ügyek: Halőrökre támadt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a horgásszal szemben folytatott le, aki a megalapozott gyanú szerint autójával majdnem elsodort két halőrt, akik ellenőrizni akarták.

Cigaretta a raktérben

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök fogták el a csempészettel összefüggésbe hozható személyeket.

Hat és fél méter aranyat markolt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök egy órán belül elfogták a férfit, aki a gyanú szerint egy újpesti ékszerboltból tizenegy nyaklánccal rohant ki.

Lezárt akta: Áldozatból gyanúsított

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablótámadás áldozataként kért rendőri segítséget egy 26 éves nő, ám kiderült, története mese habbal. Kellett a pénz, ezért hazudott - hatóság félrevezetése a vádemelési javaslattal lezárt ügy minősítése.

Elfogták a miskolci útonállót

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy óra alatt azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a nőt, aki kirabolt egy másik asszonyt Miskolcon.

Lezárt akta: betörők rendőrkézen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betört két férfi egy csongrádi autóbontó telephelyére. A rendőrök befejezték a nyomozást.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Ásotthalom - Backi Vinogradi
HU

SRB
Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM