Gitárt és készpénzt loptak
A putnoki körzeti megbízottak a bejelentést követő pár órán belül elfogták azt a két férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.
A putnoki körzeti megbízottak a bejelentést követő pár órán belül elfogták azt a két férfit, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.
A Putnoki Rendőrőrs munkatársai elfogták azt a férfit, aki a város területén több helyre is betört.
Lopások elkövetőit hallgatták ki a rendőrök.
A hajdú-bihari nyomozók bíróság elé állítási javaslattal fejeztek be egy grúz embercsempész ellen indult eljárást.
A kecskeméti rendőrök befejezték az ügyek vizsgálatát. A gyanúsítottak ellen vádemelést javasolnak.
A feltételezett elkövetők többmilliós összeget akartak kicsalni idős asszonyoktól. Az újpesti rendőrök befejezték a két nő ellen indított eljárást.
A Veszprémi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást egy 51 éves helyi férfival szemben.
Két nőt haraptak meg egy gondatlan gazda kutyái Szeged belvárosában. A rendőrök előállították a férfit, az állatokat pedig átadták az ebrendészetnek.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek két helyi férfit, akik a gyanú szerint alvó sértetteket fosztottak ki. A bíróság elrendelte letartóztatásukat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelenleg hat külföldi férfit tart őrizetben felfegyverkezve elkövetett embercsempészés megalapozott gyanúja miatt a főváros határában 2022. november 14-én történt lövöldözés miatt.
Border information