Bűnügyek

Ne menj fejjel az enternek!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ne menjünk fejjel az enternek, ha például valami túl olcsó, az túl szép, hogy igaz legyen, előre utalni, főleg ismeretlen félnek erősen nem ajánlott. Van, aki kriptovaluta vásáron bukott több mint három millió forintot, és olyan is, aki a postaköltséget átutalta pluszban a vételár mellett.

Lezárt akta: Engedély nélkül autózott el

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte a 17 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy ismerősének gépkocsijával, vezetői engedély- és az autó használójának beleegyezése nélkül kocsikázott.

Őrizetben

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki rendőrök azonosították és gyanúsítottként hallgatták ki a 2022. nyarán a városban történt üzemanyag- és katalizátorlopások feltételezett elkövetőit.

Megállított tolvajtempó

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy férfi ellopott egy autót a II. kerületből, majd Óbudán pihentette a járművet, amikor a budapesti nyomozók elfogták.

Lezárt akta: hagyták meghalni

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ápolásra szoruló idős komlói asszony állapota folyamatosan romlott, menye és ápolója mégsem hívott orvost hozzá, mert azt akarták, hogy a nő meghaljon.

Megadták a módját

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt helyszínen öt embert fogtak el abban a tervezésében és kivitelezésében sem utolsó rajtaütésben, amelyben közel 40 rendőr, két kutya és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei vettek részt. Kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal kereskedők ténykedését zárták rövidre.

Lezárt akta: Sok volt a rovásán

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Motorkerékpárt, bicikliket, kéziszerszámokat és más használati eszközöket lopott egy férfi Csongrád-Csanád megye több településén. A makói rendőrök befejezték a nyomozást.

Tolvajok bilincsben

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint feltörtek egy autót, egy benzinkutat és egy étteremet.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR