Bűnügyek

Lezárt akta: Fejjel a kirakatnak

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betörte egy nagymágocsi üzlet kirakatát egy helyi fiatal. A rendőrök befejezték a nyomozást.

Szerencse a szerencsétlenségben

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Befejezték a nyomozást a sofőr ellen, aki még februárban kanyarodott furgonjával a HÉV elé Zuglóban. Az ütközésben senki nem sérült meg.

Ukrajnában fogták el

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a grúz férfi részt vett a 2019-ben történt debreceni pénzváltó alkalmazottjainak kirablásában.

Emberölés kísérlete a gyanú

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök a helyszínen elfogták azt a 35 éves román férfit, aki a gyanú szerint a testvérével folytatott vita közben, békítésükre siető ismerősét nyakon szúrta.

Lezárták: mobilgarázsban utazott a csaló

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 39 éves kecskeméti férfi elemekből összeállítható autótárolót, később pedig mobilházakat hirdetett eladásra.

A rablónak bilincs, a rendőrnek jutalom

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövető bicskával és símaszkban követelte egy III. kerületi benzinkút bevételét. Három napon belül elfogták a budapesti rendőrök.

Festőlétráról a fegyházba

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Rács mögött a budatétényi nyugdíjasokra szakosodott bűnbanda utolsó tagja is. A 31 éves budapesti férfi egy évig bujkált a hatóságok elől. Alkalmi munkásként épp egy lakást festett, amikor a KR NNI fejvadászai a múlt héten elfogták.  

Csapokat lopott, ezért egy egész házat eláztatott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozói tegnap elfogtak és őrizetbe vettek egy 19 éves férfit, aki a lopásával milliós nagyságrendű rongálási kárt okozott.

Rablás egy üveg borért

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a férfit, ki betört egy 86 éves szendrői idős emberhez.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR