Réz, kassza, pénz – Őrizetben a sorozat-betörő
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/05_134.jpg?itok=BOV1d7Q7)
Budapest kerületeiben portyázott az elkövető; a gyanú szerint több milliós kárt okozott.
Budapest kerületeiben portyázott az elkövető; a gyanú szerint több milliós kárt okozott.
Az angyalföldi járőrök elfogták és előállították a sofőrt.
Igazoltatás közben bukott le a 34 éves gyöngyösoroszi férfi, akit a nyomozók őrizetbe vettek.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 38 éves balatonalmádi nőt és 34 éves barátját.
Golfütőkkel és fejszenyelekkel esett egymásnak két család a csongrádi komp állomáson. A rendőrök csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt indítottak eljárást.
A Nógrád megyei rendőrök a 21-es számú főúton, Tar térségében vonták ellenőrzés alá azt az ukrán állampolgár által vezetett gépjárművet, amelynek utasterében több illegális migráns tartózkodott.
A megalapozott gyanú szerint a két férfi egy autó katalizátorát akarta ellopni Debrecenben, amikor tetten érték őket. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Vita közben egy késsel megszúrta élettársát. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított büntetőeljárást a tiszacsegei nő ellen.
A fővárosi rendőrök két nap alatt elfogták azt a férfit, aki egy asszony füléből tépte ki az ékszert.
A kecskeméti őrnek köszönhetően nem tudta elvinni a zsákmányt a 31 éves gyanúsított, akit rablással gyanúsítanak a rendőrök.
Border information