Bújócskázó rabló kezén kattant a bilincs
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/bilincs%20aut%C3%B3n_64.jpg?itok=FertLiNJ)
A kiskunhalasi rendőrök pár órán belül elfogták azt a 25 éves nőt, aki beosont egy idős lakásába, súlyosan megsebesítette és halálosan megfenyegette, végül pedig elvitte a holmijait.
A kiskunhalasi rendőrök pár órán belül elfogták azt a 25 éves nőt, aki beosont egy idős lakásába, súlyosan megsebesítette és halálosan megfenyegette, végül pedig elvitte a holmijait.
A szolnoki rendőrök arra gondoltak, hogy csak kötelező tartozékok vannak a megállított jármű csomagterében, azonban abban több darab lopott e-rollert találtak. Egy „hétköznapi” közúti ellenőrzésnek indult az igazoltatás, végül egy közel 10 millió forintos lopás felderítése lett a vége az intézkedésnek.
A szegedi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki betört egy italboltba a városban
A rendőrök elfogták és mintavételre előállították a badacsonytördemici férfit.
A füzesabonyi nyomozók két férfit vettek őrizetbe.
Az éj leple alatt ellopott takarmányt is megtalálták a monori rendőrök.
A kecskeméti rendőrök néhány percen belül a bejelentés helyszínére értek, így a bűnelkövetőt szinte azonnal elfogták.
Kifosztás miatt kell felelnie annak a férfinak, aki a gyanú szerint a XV. kerületben a zebrán fosztott ki egy idős nőt.
Emberölés bűntett gyanúja miatt indult eljárás Csongrád-Csanád vármegyében.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták az elkövetőket.
Border information