Két órán belül azonosították
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3135937.jpg?itok=hK598WCa)
Lángossütőbe és egy tárolóba tört be egy férfi Bocskaikertben. A rendőrök még a bejelentés napján elfogták.
Lángossütőbe és egy tárolóba tört be egy férfi Bocskaikertben. A rendőrök még a bejelentés napján elfogták.
Az érdi rendőrök befejezték annak a 78 éves férfinak az ügyét, aki egy töltőállomás akkori ügyvezetőjeként a gyanú szerint felelőse volt egy munkahelyi balesetnek - egy ember meghalt, egy másik súlyos mérgezést szenvedett el.
Az egri fiú által Poroszlón ellopott autót Mátraderecskén találták meg a füzesabonyi rendőrök.
Pár órán belül elfogták a kifosztót a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói.
A sértett jó megfigyelőképességének köszönhetően rövid időn belül rendőrkézre kerültek a kecskeméti bűnelkövetők.
A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, mindketten rácsok mögött várják a nyomozás végét.
Megvertek egy férfit Szegeden és a pénzét is elvették. A rendőrök három főt őrizetbe vettek.
Az agresszort a marcali rendőrök bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Szakszerűen kialakított helyeken termesztette a kábítószert egy vaskúti férfi.
Az elmúlt egy hónapban Tolna vármegyében több tucat feljelentést tettek olyan sértettek, akiknek a banki adatait ismeretlenek csalárd módon megszerezték és a számláikat megcsapolták.
Border information