Néhány nap alatt lett meg a pénztárca
A kisteleki rendőrök elfogták azt a helybéli férfit, aki pénztárcát lopott egy boltban.
A kisteleki rendőrök elfogták azt a helybéli férfit, aki pénztárcát lopott egy boltban.
A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a férfit, aki betörte egy autó ablakát és az utastérből készpénzt, iratokat és több bankkártyát tulajdonított el.
Négy lopással gyanúsítható egy szabadszállási nő. Növényeket, gázpalackot emelt el, illetve egy boltot is megkárosított. A rendőrök őrizetbe vették.
Közel 45 millió forintot foglaltak le csomagküldő szolgálatos csalóktól a kiberbűnözés felderítésére szakosodott nyomozók, miután rajtaütöttek a csoporton Budapest egyik bevásárlóközpontjában.
A szabolcsi rendőrök Budapesten fogták el a többszörösen körözött férfit, aki egy lakókocsiban bujkált a hatóságok elől.
Szirénázó rendőrautó, autós követés, baleset, szökés, bújás, elfogás. Ennek a mozzanatsornak lehettek szemtanúi, akik tegnap Jászfelsőszentgyörgy felé közlekedtek. Pont, mint a filmekben, csak ez a Jászságban történt.
A 27 éves kecskeméti férfi három alkalommal lopott, de nem volt szerencséje. A tatai rendőrök gyanúsítottként kihallgatták.
Lezárták annak a 37 éves férfinak az ügyét, akit ittas és engedély nélküli vezetésen kaptak, ráadásul kiderült, hogy mindezeket lopott kocsival követte el.
Késsel fenyegette meg a dohánybolt eladóját az a férfi, akit a rendőrök egy óra alatt beazonosítottak és elfogtak.
Egy fiatal nőt találtak holtan egy lakásban, a feltételezett elkövető után hajtóvadászatot indítottak a fővárosi rendőrök.
Border information