Bűnügyek

Lezárt ügy: udvarokból lopott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy hónap alatt három helyről tűntek el holmik Kiskunhalason több tízezer forint értékben. A nyomozók hamar beazonosították a tolvajt, és a napokban befejezték az ügy vizsgálatát.

Őrizetben a kifosztó

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy árus zoknieladás ürügyén vette el egy férfi pénzét Kaposváron.

Körözték, elfogták, ismét drog volt nála

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri járőrök egy 39 éves körözött férfit fogtak el, aki ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt van folyamatban a büntetőeljárás.

Őrizetben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zsámbéki rendőrök elfogták azt a 44 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy helyi sörözőbe, jól leitta magát, amiben értéket látott zsebre vágta és távozott.

„Hatalmas bajt okoztam”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Így kezdte beismerő vallomását az informatikus, akit az erzsébetvárosi rendőrök azzal gyanúsítanak, hogy több mint száz számítógépet lopott el munkahelyéről.

Egy nap alatt két díleren is kattant a bilincs

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Őrizetben az a feltételezett két kábítószer-kereskedő, akik – ha egyikőjüknél elfogyott a drog – kisegítették egymást.

Border information

Ásotthalom - Backi Vinogradi
HU

SRB
Barabás - Koson’
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Lónya - Dzvinkove
HU

UKR
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR