Bűnügyek

Lezárt akta: nem tanult a hibáiból

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 36 éves férfit számtalan alkalommal állították meg a rendőrök, amint ittasan, bódultan, eltiltás hatálya alatt vezetett. A kiskunmajsai gyanúsított jelenleg is letartóztatásban van.

Dobta és taposta

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi férfi a volt élettársa telefonját földhöz vágta, majd megtaposta. A nyomozók rongálás miatt kihallgatták a tettest.

Még aznap

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felkutatták és elfogták a pilisvörösvári rendőrök azt a két férfit, akik egy piliscsabai ház udvarán lévő füstölő tartalmát apasztották meg. Kétszatyornyi kolbásszal, szalonnával, szalámival távoztak.

Álnéven írattak fel gyógyszereket

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével három nőt és egy férfit gyanúsítanak.

Lezárt akta – lopásokért kell felelnie

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a férfi nemcsak csacsi- és törpeszobrot, hanem egy jászladányi üzletből cipőt is lopott: az újat felvette, a viseltes lábbelit pedig a dobozba rakta.

A harmadik műszak Szegeden

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek két helybeli férfit, akik kedd hajnalban egymástól függetlenül ingatlanokba törtek be, emellett az egyikük még egy autót is feltört.

Őrizetben a széftolvajok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy helyi vállalkozás telephelyére betörve egy csaknem ötmillió forintot tartalmazó széfet tulajdonítottak el.

Egy autó bánta

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 37 éves férfi a feszültségét egy bérelt járművön vezette le. Kalapácsot is használt a tette során, őt a rendőrök kihallgatták.

Őrizetben egy újabb terjesztő

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés megyei rendőrök Budapesten elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint egy már letartóztatott békéscsabai nőnek rendszeresen adott el kábítószert.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR