Elásták a holttestet
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3764189_0.jpg?itok=05wOhwYr)
A Zala vármegyei rendőrök három óra alatt elfogták azt a két férfit, akik úgy megverték egyik ismerősüket – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Kezdeményezték letartóztatásukat.
A Zala vármegyei rendőrök három óra alatt elfogták azt a két férfit, akik úgy megverték egyik ismerősüket – akit a rendőrök még nem azonosítottak –, hogy az belehalt sérüléseibe. Kezdeményezték letartóztatásukat.
A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói elkaptak egy elfogatóparancs alapján körözött 18 éves férfit, aki több vagyon elleni bűncselekményt követett el Kállón.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztály nyomozói a belga hatóságokkal együttműködve, közös nyomozócsoportban számolták fel a belga és magyar bűnözőkből álló elkövetői kört.
Bilincs került annak a kecskeméti férfinak a csuklójára, aki arra tette fel egy napját, hogy sportcipőket lovasítson meg üzletekből.
A rendőrök egy órán belül elfogták azt a támadót, aki kirabolt egy férfit Tapolcán.
A kecskeméti nyomozók három lopással gyanúsítanak egy 23 éves helybélit, aki parfümöt és édességet is lopott néhány megyeszékhelyi boltból.
A két fiatal férfit garázdaság miatt előállították a járőrök.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy bakonyoszlopi házba tört be.
A keszthelyi rendőrök betörésen értek tetten több egeraracsai férfit, akik már bűnügyi őrizetben vannak.
A törökszentmiklósi rendőrök négyrendbeli lopással gyanúsítanak egy helyi férfit. Egy családi ház udvaráról egy kerékpárt vitt el, melyet értékesített, azonban a rendőrök megtalálták, és visszaadták jogos tulajdonosának.
Border information