Bűnügyek

Lezárt akta: Az illegális üzlet likvidálva

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte egy 26 éves szlovák férfi által működtetett, kábítószer-terjesztésre specializálódott bűnözői csoporttal szemben folytatott ügy nyomozását.

Brutális csapás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Beesett információ, hónapokig tartó felderítő munka, három szervezet összehangolása vezetett a minden eshetőségre felkészült rajtaütés realizálásáig. Az eredmény: 15 ezer tabletta, öt gyanúsított, a Pest megyei rendőri teendők letudva.

Bespájzolva

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, akinek albérletében több mint fél kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

Vádat emelhetnek a gyújtogató ellen

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök befejezték a nyomozást a hedrehelyi férfi ellen, aki felgyújtotta fia házát.

Őrizetben a rablópáros

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök fél napon belül elfogták a gyanúsítottakat, és mindkettejüket őrizetbe vették.

Rendőrkézen a verekedők

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 41 éves soproni férfi 24 éves barátjával együtt berontott volt élettársához, és annak jelenlegi párjához, majd egy asztallábbal ütlegelte őket.

Tárolókat látogattak Dorogon

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók egy nőt és egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Babakocsival vitte a lopott műszaki cikkeket

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost, és a napokban befejezték az ügy vizsgálatát.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR