Bűnügyek

19 éven át adták-vették a motorkerékpárt

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amely két szekszárdi, egy mendei és egy dunakeszi férfi ellen indult, akik a gyanú szerint közokirat-hamisítás bűntettét követték el.

Sarokba bújt a rendőrök elől​

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közel két és félmillió forint be nem fizetett bírság miatt tizennyolc körözés volt érvényben a férfi ellen, akit Csepelen fogtak el a körzeti megbízottak.

Halálos késszúrás Zircen

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták az elhunyt nő férjét.

Bíróság előtt felelhet

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megbontotta a szécsényi ház tetejét, réz csatornát és csöveket is lopott a 21 éves férfi.

Emberölés miatt indult nyomozás

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök bejelentés alapján mentek be a zirci családi ház udvarába, ahol holtan találtak egy nőt.

A nulláról oldották meg

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Valakit életveszélyesen megszúrtak Budapesten. Ennyi információja volt kezdetben a fővárosi nyomozóknak, négy nappal később mégis elfogták a két feltételezett tettest. A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés kísérlete és rablás miatt folytatja a nyomozást.

Lezárt akta: embercsempészés miatt kell felelnie

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki illegális migránsokat akart külföldre szállítani Baranyából.

Csalt, zsarolt, bujkált – begyűjtve

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai rendőrök fogták el azt a nőt, akit a kerületi bíróság, a törvényszék és a rendőrség is körözött.

Border information

Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Hercegszántó - Backi Breg
HU

SRB
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR