Bűnügyek

1 nap alatt rendőrkézen és őrizetben

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták és kihallgatták azt a férfit, aki az oroszlányi szállón mobiltelefont lopott.

„Hogy távolabb tartsam, megfejeltem”

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csornai Rendőrkapitányság egy 28 éves farádi férfival szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt indított büntetőeljárást.

Rendőrkézen a besurranó tolvaj

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi nyomozók elfogták azt a 38 éves rimóci lakost, aki lakóházakba surrant be és onnan pénzt és más értékeket lopott.

Tettenérték a katalizátortolvajokat

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy 37 éves férfit és 14 éves fiát, akik katalizátorokat kíséreltek meg eltulajdonítani Szegeden.

Elfogták az erős négyest

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök rövid időn belül azonosítottak négy fiatalt, akik közlekedési táblákat és egy szabadtéri padot törtek össze Sándorfalván.

Négy órán belül bilincsben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Encsi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a fiút, aki megfenyegette áldozatát, és elvette a mobiltelefonját.

Tomboló düh

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság és könnyű testi sértés Somogytúrnál, a 67-es főútvonalon.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Hercegszántó - Backi Breg
HU

SRB
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR