Bűnügyek

Lezárt akta: emberkereskedelemért kell felelniük

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a hat gyanúsítottal szemben, akik ellen emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytattak nyomozást.

Bilincsben a betörő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök elfogtak egy 18 éves fiatalt, aki betört több házba Csanyteleken.

Majális helyett lopni ment

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pár órán belül kattant a bilincs a 23 éves tiszakécskei tolvaj kezén. A település nyomozói a lopott holmik egy részét is megtalálták és visszaadták a tulajdonosának.

Mire hazaért, már várták a rendőrök

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes kihasználta, hogy a lakásban nem tartózkodnak, onnan pénzt és ékszereket lopott el.

Letartóztatásban az internetes csaló

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök elfogták a több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 28 éves nyírbátori férfit.

Bezárták a bazárt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószerrel kereskedőkön ütöttek rajta a monori rendőrök.

Border information

Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB