Bűnügyek

Segítségnyújtás nélkül elhajtott

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A törökszentmiklósi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 35 éves nőt, aki egy elütött egy kerékpáros fiatalkorút, majd megállás nélkül elment a helyszínről.

A kapitányságvezető elismerte bátor tettüket

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Rétsági Rendőrkapitányság vezetője köszönetét és elismerését fejezte ki azoknak a bátor állampolgároknak, akik segítettek a lopás feltételezett elkövetőjének elfogásában.

Megölte csecsemőjét

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint az édesanya vízbe fojtotta a két hónapos kisfiát Komlón.

Lezárt akta: nem hófehér ugyan, de Jaguár

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasolnak a gödöllői rendőrök annak a 46 éves férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint kétszer ment be egy kerepesi házba és vitt mindent, ami mozdítható volt. Hogy ne kelljen cipekednie, gépkocsit is lopott.

Lezárt akta: embercsempészés miatt felelhet

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte a 26 éves román embercsempész ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Záhony - Čop
HU

UKR