Bűnügyek

Lezárt akta: segített a csalónak, pénzmosásért felel

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal az asszonnyal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint bankszámláján bűncselekményből származó pénzt kezelt és utalt át egy internetes csalónak.

Betegségére hivatkozva akart kibújni a felelősség alól

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi férfi ellen folytattak a dombóvári rendőrök, aki elsodort egy kerékpárost, majd elhajtott a helyszínről.

Őrizetben a dohánybolti betörő

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dexter, a nyomkövető kutya vezette a rendőröket az elkövető nyomára.

Helyszínen bilincselték

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy albertirsai férfi veszett össze szomszédjával, a szócsata tettlegességig fajult, a sértettet életveszélyes állapotban vitték kórházba.

Igazi bilincs kattant az álrendőr kezén

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök egy nap alatt elfogták az álrendőrt, aki nyolcvanezer forintot csalt ki áldozatától.

Csalt is, rabolt is

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci rendőrök elfogták azt a férfit, aki az ismerőse bankszámlájáról - először tévedésbe ejtéssel, majd a második alkalommal erőszak alkalmazásával - utalt át a saját maga részére több százezer forintot.

Kocsi érdekel? Kettő, tízért…

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két autót is ellopott egy férfi Mezőkövesden, az egyik kigyulladt alatta, a másikban elaludt, majd a kocsit eladta tízezer forint helyett ötezerért. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.

Őrizetben az idős férfi kifosztója

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azt a 23 éves nőt, aki a sértettet az otthonában bántalmazta és tőle pénzt vitt el.

Border information

Ártánd - Borş
HU

ROM
Ásotthalom - Backi Vinogradi
HU

SRB
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagykereki - Bors II
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR