Bűnügyek

Elkerekezett a zsákmánnyal

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai őrizetbe vettek egy helybélit, aki lopás mellett kifosztással is gyanúsítható.

Tökötök van, nem dinnyétek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy ózdi portáról elloptak két dísztököt, amelyekről azt hitték, hogy dinnyék.

Nem pénzzel egyenlítette ki a tartozását

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dombóvári rendőrök egy másik ügyben tartott kutatás során találtak meg egy lopott utánfutót.

Lezárt akta: „nem fogok újra lopkodni, inkább kukázni megyek”

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezt az ígéretet tette tavaly novemberben egy, akkor már 9 betöréssel meggyanúsított férfi. A szó elszállt, a végső elszámolásnál 13 bűncselekményt róttak a terhére. A ráckevei vizsgálók befejezték a sorozatügyet.

Lezárt akta: Frissen szabadult, máris megbotlott....

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely egy 43 éves gyöngyösi férfival szemben indult, aki szabadulása napján három dunaföldvári üzletből is tulajdonított el különböző termékeket, de lebukott.

A párna alá is benézett

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kattan a bilincs annak az 56 éves férfinek a csuklóján, aki időseket fosztott ki éjszaka az otthonukban, és fél tucat alkalommal lopott Kiskunhalas több ingatlanának udvarából, gépkocsikból, és társasházból.

Boxerrel ütött és többször lopott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták és őrizetbe vették a jánoshalmi nyomozók azt a 22 éves helybélit, aki súlyosan bántalmazta testvérét, és több betörés is a számlájára írható.

Border information

Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Röszke - Horgoš közút
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR