Kihúzták
„Kiütöttem magam, nem emlékszem semmire” - vallotta az a sofőr, akit a szentendrei rendőrök egy hét alatt felkutattak, miután a férfi segítségnyújtás nélkül hagyta el az általa okozott közlekedési baleset helyszínét.
„Kiütöttem magam, nem emlékszem semmire” - vallotta az a sofőr, akit a szentendrei rendőrök egy hét alatt felkutattak, miután a férfi segítségnyújtás nélkül hagyta el az általa okozott közlekedési baleset helyszínét.
Több helyre tört be egy négytagú társaság Szegeden. Lopás miatt kell felelniük, miután négy betörés helyszínével is kapcsolatba hozhatók.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a munkatársai őrizetbe vettek egy 23 éves fiatalt, aki néhány percen belül két bűncselekményt követett el.
Több, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.
Feltételezett drogdílerekre csaptak le a budapesti rendőrök december 6-án este.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A szökésben lévő fiatalkorút 314 kilométerrel távolabb, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fogták el a rendőrök.
Egy komáromi buszmegállóban végzett önkielégítést a tettes, akit a rendőrök másnap elfogtak. Az elkövető letartóztatását a bíróság elrendelte.
Egy cég nevében hirdettek szekrényt az egyik online piactéren, a vásárló előre elutalta a vételárat, a kár közel kétszázezer forint, mivel az áru nem érkezett meg. Egy másik esetben a sértett számlaadataihoz jutottak hozzá, a veszteség több mint négyszázezer forint.
A komáromi rendőrök által megállított autóban utazók közül mindháromnak pozitív lett a kábítószertesztje.
Border information