Bűnügyek

Rendőrkézen a motortolvaj

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A devecseri rendőrök az elkövetőt elfogták és a lopott járművet is megtalálták.

Semmi sem volt igazi

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Érvénytelen rendszámtáblával közlekedett az a 24 éves mohácsi férfi, aki az ellenőrzés során önmagát is hamis iratokkal akarta igazolni.

2 + 3

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fejér vármegyei drogterjesztők őrizetben.

Lezárt akta: Betörő került rendőrkézre

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a férfi betört egy műterembe és egy cukrászdába Debrecenben. A helyi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Sok volt a rovásán

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi rendőrök elfogták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására annak a férfinak, aki számos vagyon elleni bűncselekményt követett el Nógrádmegyerben.

Megkezdődött a tavaszi nagytakarítás

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök elfogták azt a 29 éves férfit, aki Vanyarcon több ingatlanba betört.

508-as tolvaj

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két ugyanolyan típusú autó ellopásával gyanúsítják a férfit, akit a budapesti rendőrök Gyömrőn fogtak el.

Hobbiból gyűjtötte a védett madarakat

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Természetkárosítás miatt kell felelnie annak az 54 éves gyulai férfinek, akinél a KR NNI több mint félszáz illegálisan tartott védett madarat talált. A nyomozást most fejezték be vele szemben.     

Border information

Battonya - Turnu
HU

ROM
Beregsurány - Астей
HU

UKR
Csanádpalota Autópálya Határátkelő - Nădlac II
HU

ROM
Csengersima - Petea
HU

ROM
Nagylak - Nădlac
HU

ROM
Röszke - Horgoš autópálya
HU

SRB
Tompa - Kelebia
HU

SRB
Vállaj - Urziceni
HU

ROM
Záhony - Čop
HU

UKR