Hirdették a semmit
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/brfk%20lead%20zr%C3%ADnyi%202_65_4.jpg?itok=Tl27LPx-)
A fővárosi rendőrök véget vetettek egy csalássorozatnak, ahol nem létező áruk hirdetésével verték át az embereket.
A fővárosi rendőrök véget vetettek egy csalássorozatnak, ahol nem létező áruk hirdetésével verték át az embereket.
A feltételezett elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták.
Az ajkai Rendőrkapitányság nyomozást indított.
Egy férfi pénzt követelt egy másiktól Oroszlányban. A fizetésre két órát adott, nem teljesítés esetén pedig bántalmazást helyezett kilátásba.
A 42 éves bicskei férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.
A szolnoki rendőrök kutatás során megtalálták és lefoglalták a lopásból származó elektromos főzőlapot, melyet ugyan a feltételezett elkövető beépíteni nem tudott, de már használatba vett.
A bajai és bácsalmási nyomozók egy többeket bosszantó ügyet oldottak meg. A történtek végére azonban még nem tettek pontot, további sértettek jelentkezését várják.
A rendőrök még aznap délután elfogták azt a két helyi lakost, akik a megalapozott gyanú szerint megvertek és kiraboltak egy férfit Tiszagyulaházán.
A gyanú szerint 14 bringát lopott el az a helyi férfi, akit egy szolgálaton kívüli rendőr és egy polgárőr ért tetten Nagykőrösön.
Egy diáklány egy bevásárlóközpontban alázta meg és ütötte meg ismerőseit Miskolcon. Az esetekről videók is készültek, amelyek alapján büntetőeljárás indult. A törvény betűi világosak: kényszerítés az, „aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön”. A társadalmi elvárás is világos, védeni kell a gyerekeket.
Border information