Lezárt akta: ittas volt az elektromos rollerrel balesetező férfi
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Közúti ellenőrzéstől tartva próbált szabadulni a rimóci nő a terhelő bizonyítéktól.
Nyugati ostorfa, tövises lepényfa és akác esett áldozatául annak a két férfinek, akik ellen vádemelést javasolnak a ceglédi rendőrök. Egy tápiószőlősi erdőt ritkítottak meg, a kár meghaladta az 1,3 millió forintot.
Falfirkákat festett egy társasház falára és több tároló ajtajára is egy férfi Csongrádon. Rongálás miatt kell felelnie.
A kerékpárosok baleseti kockázata átlag feletti, így az elővigyázatosság kiemelten fontos.
Mondta a 35 éves férfi az eladónak, majd kést szorított az oldalához. A vámospércsi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Családi veszekedés kapcsán intézkedtek a tatai rendőrök egy férfival szemben, aki nem sokkal előtte egy közeli házba betört. A betöréskor szerzett sérülései, és a megtalált értékek lebuktatták az időközben őrizetbe vett elkövetőt.
A szigetszentmiklósi nyomozók továbbra is keresik a társát egy néhány óra alatt azonosított és elfogott, 48 éves férfinek. A gyanú szerint egy idős házaspár autójának hátsó üléséről kiemeltek egy táskát, míg az asszony a csomagtartónál pakolt, férje pedig a volánnál ült. A több százezer forint egy részét is sikerült megtalálni és visszaadni.
A budapesti rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, akit az sem zavart, hogy utas van abban a személygépkocsiban, amit megpróbált elvinni.
Alufelniket, gyümölcslevet és készpénzt is ellopott az a 20 éves nemti lakos, akit a bátonyterenyei nyomozók a napokban elfogtak.
Border information