Nyitott autókra vadászott – elfogták
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/dupla%20c%C3%ADmer_96.jpg?itok=a3uDtymw)
Egy munkahellyel nem rendelkező férfi – már sokadjára – lopásból próbált megélni. A kecskeméti rendőrök ismét lekapcsolták.
Egy munkahellyel nem rendelkező férfi – már sokadjára – lopásból próbált megélni. A kecskeméti rendőrök ismét lekapcsolták.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) miskolci osztálya nemrég fejezte be azzal a drogkereskedő bűnhálózattal kapcsolatos nyomozást, amiben összesen 13 személyt hallgattak ki gyanúsítottként. A külföldről beszerzett, több mint kétmillió euró értékű kábítószert Soprontól Szegedig az ország különböző pontjain árusították. Az ügy iratait a napokban küldték meg a nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségnek.
A szegedi rendőrök nyomozást folytatnak egy férfi ellen, aki ellopott egy kerékpárt.
Közel fél évig kényszerítette prostitúcióra 19 éves élettársát egy 31 éves férfi. A lányt tavasszal olyan súlyosan bántalmazta, hogy több csontja is eltörött. A fiatal nőnek ezután sikerült megszöknie bántalmazója elől. M. Lajost szerdán fogta el Sopronban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári egysége.
Ez ellopta, ez követte, ez irányított, ez visszatartotta, ezek pedig elfogták. A Budapest X. kerületében játszódó történet telefonlopással kezdődött, majd egy bátor szemtanú, a BRFK Tevékenység-irányítási Központja, egy rátermett metróvezető és a gyors kőbányai rendőrök együttműködésének köszönhetően őrizetbe vétellel zárult.
Három drogdílernél csaptak le a kiskunhalasi rendőrök.
Elfogták a salgótarjáni rendőrök azt a 28 éves férfit, aki az alsónadrágjában kísérelte meg elrejteni az illegális anyagot.
Újpest Önkormányzatának közleménye szerint politikai utasításra szállt ki a rendőrség hozzájuk. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ezt a leghatározottabban visszautasítja.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai három nap alatt lezárták a hét elején embercsempészésen tetten ért grúz férfi ügyének vizsgálatát.
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig letartóztatta azt a 28 éves helyi férfit, aki a hétvégén több üzletbe is betört Szekszárdon. Az egyik helyszínen az összetörött ablak darabjaival össze is vagdosta magát. Elfogásakor azt mondta a rendőröknek, hogy egy kutya harapta meg.
Border information