Itt a vége!
A nyírbátori rendőrök őrizetbe vették a helyi férfit.
A nyírbátori rendőrök őrizetbe vették a helyi férfit.
A léha életet élő fiatal a jánoshidaiakat károsította meg rendszeresen. A jászsági nyomozók kezdeményezték letartóztatását.
17 azonosított sértett és 14 gyanúsított a hazai mérlege annak az EMPACT-akciónak, ami az Europol, a Frontex és az Interpol szervezésében valósult meg június elején. Az egyhetes razziát Magyarországon a tavalyihoz hasonlóan a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) koordinálta. A német nyomozókkal közösen egy fiatal nőt futtató családot is sikerült elfogni.
A tolvajbanda közel 31 millió forint értékű rézkábelt lopott egy hajdúnánási telephelyről. A helyi rendőrök az elfogásukra külön bűnügyi akciót szerveztek, ami sikerrel zárult.
Két hónapja bujkált egy férfi a börtön elől a XXIII. kerületben – a fővárosi nyomozók elfogták.
A lopás mellett rongálás, garázdaság és becsületsértés miatt is kihallgatták.
Ruhák alá bújt egy gyanúsított, amikor a Kunhegyesi Rendőrőrs szolgálatos állománya elszámoltatni érkezett. Őrizet lett a vége.
Rengeteg drogot foglaltak le a budapesti nyomozók, a bűnszervezet négy tagját őrizetbe vették.
A 41 éves nő tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztályának nyomozói derítették fel.
Pest vármegye kitart(ó)… Az online csalások megelőzését célzó kampányunk következő állomása a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe vezetett, ahol egy fogvatartottal beszélgettünk – több 100 embert vert át, milliókat kaszált.
Border information