Három helyszín, hat gyanúsított

2024. 04. 26., p - 11:38
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egymástól függetlenül, mégis egyidőben csaptak le a bajai és kiskunhalasi rendőrök azokra a személyekre, akik a gyanú szerint Kiskunhalason árultak drogot.

Több hónapos nyomozás előzte meg azt az összehangolt akciósorozatot, amit a bajai és kiskunhalasi rendőrök tartottak kedden Kiskunhalason. A bajai nyomozók információi szerint egy férfi Kiskunhalason új pszichoaktív anyagot árul, amiből több tételt is Baján értékesítettek. Mikor valamennyi bizonyíték rendelkezésükre állt, lecsaptak. Egyszerre két helyszínen jelentek meg a Hirős kommandósokkal a rendőrök. Azt a pillanatot várták, amikor a kereskedő éppen új szállítmányhoz jut. A férfi kiskunhalasi lakhelyén nemcsak őt, hanem két emberét is elfogták, továbbá egy dílerre egy másik címen csaptak le. A négy fős bandából hármat őrizetbe vettek a bajai nyomozók, akik kezdeményezték letartóztatásukat.

A fenti akcióval egyidőben a kiskunhalasi rendőrök is rajtaütést tartottak a városban. A nyomozók információ szerint egy pár terjesztett új pszichoaktív anyagot. Velük szemben is új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult büntetőeljárás. A kiskunhalasi nyomozók kezdeményezték az őrizetben lévő páros letartóztatását.

Az akciókban hozzávetőleg 800 gramm új pszichoaktív anyagot, mobiltelefonokat, pénzt és terjesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le.

A jelenlegi adataink alapján a két kiskunhalasi terjesztőcsoport nem állt üzleti kapcsolatban.

Az akcióról készült videót közösségi oldalunkon tekinthetik meg:

https://www.facebook.com/watch?v=984132253058796

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.