Veszprém megye biztonságáért
A Veszprém Megyei Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága ülésezett 2014. június 16-án.
A Veszprém Megyei Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága ülésezett 2014. június 16-án.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a világnaphoz kapcsolódva is igyekszik felhívni a figyelmet az áldozatvédelemmel, áldozatsegítési tevékenységgel összefüggő tudnivalókra.
Nagyon fontos, hogy legyen folytatása a Tolna Megyei Kormányhivatal és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság által indított közös áldozatvédelmi programjának – erősítették meg a résztvevők a projekt konzorciumi ülésén.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök- helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át a megye első gyermekbarát meghallgató szobáját.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság sajtótájékoztató keretében bemutatta a "Ne légy áldozat" című projekt keretében elkészített 6 darab bűnmegelőzési kisfilmjét.
Az egyesület országos elérhetőségei.
Az Európai Unió Társfinanszírozásával megvalósuló projekt keretében az állampolgárokkal közvetlen kapcsolatot ápoló körzeti megbízottak, áldozatvédelmi referensek és az Igazságügyi Szolgálat áldozatsegítői kapnak speciális képzést.
A helyszínen riasztanak és közvetlenül a rendőrséget is hívják azok a segélyhívó készülékek, amelyekből közel háromszáz darabot osztanak ki a Tolnában a megyei kormányhivatal és a rendőr-főkapitányság közös pályázati mintaprojektjének köszönhetően.
Die Tätigkeit der Opferschutzorganitsation.
The activity of the victim support organization.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.
A Nagykanizsai rendőrök befejeztek egy helyi kábítószer-kereskedő férfi ellen folytatott eljárást.
A 40 éves férfi megölte élettársát, majd magával is végzett.
A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.
Kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt nyomoztak a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai.
A dunakeszi rendőrök kérnek segítséget az azonosításhoz.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves fiú megtalálása érdekében.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A nagy értékű kocsit a lengyel hatóságok keresték.