A balatoni vízirendőrök befejezték a nyomozást és vádemelést javasoltak

2020. 07. 29., sze - 08:28
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balatonalmádi nyomozókkal együttműködve pont kerülhet egy nagy értékű lopás ügyének végére.

A nyomozás adatai alapján az akkor még ismeretlen elkövető 2019. október vége és november eleje között egy balatonkenesei kikötőben veszteglő vitorlásból tulajdonított el hajózási felszereléseket és különböző műszaki cikkeket.

Az eljárás során beszerzett adatok alapján egy 55 éves veszprémi lakos került a hatóság látókörébe. A feltételezett elkövetővel szemben időközben a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon is nyomozás indult egy, a tetthellyel szomszédos kikötőben elkövetett vitorlás-felszereléslopás kapcsán. A balatonalmádi nyomozók házkutatást tartottak egy, a célszemély által bérelt garázsban, mely során mindkét elkövetésből származó értéktárgyakat is találtak, lefoglalásukkal több, mint egymillió forint kár térült meg.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságon É. Jánost kétrendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a 2020. július 27-én vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.