Eltűnt Kisvárdai Szebásztián
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Rip deal néven ismerik azt a csalási módszert, amellyel 200 ezer euróval károsítottak meg egy magyar céget. A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőt, akit a nemzetközi elfogatóparancs alapján külföldön fogtak el.
Több mint egy tucat bűncselekményt elkövetett egy 24 éves kecskeméti férfi, akit korábban már őrizetbe vettek, de ismét bűnözött és ezúttal sem úszta meg a felelősségre vonást.
Hivatalos eljárást színlelve jutott be idős ismerőséhez az a 29 éves férfi, akit a bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek.
A rendőrök a BRFK és a BKK együttműködésének keretében ellenőrizték az 1-es villamos teljes vonalhosszát.
Gyalogátkelőhelyen ütött el lányt egy autós Békéscsabán. A férfi nem állt meg, elhajtott. Négyen utaztak vele, a nők először nem értették, miért indul ellenük is eljárás, hiszen ők nem csináltak semmit. Hát éppen ez a baj!
Farkas Sándor törzszászlós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztály járőrvezetője március 28-án alig ért haza a 12 órás szolgálatból, csörgött a mobilja, és a következő pillanatban már úton volt egy közeli tűzesethez, ahol csoportos életmentésben vett részt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai húsz ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A megváltozott forgalmi rend szabályainak betartását ellenőrizték a fővárosi rendőrök a IX. kerületben.
A győri rendőrök befejezték a nyomozást azzal a fiatallal szemben, aki jogosulatlanul vásárolgatott egy sértett bankkártyájával.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.