Andrea életében a rendőrség meghatározó szerepet töltött be, hiszen rendőrcsaládban nőtt fel. Édesapja hivatásosként a Forradalmi Rendőri Ezrednél szolgált (a Készenléti Rendőrség elődje), nagybátyja pedig körzeti megbízott volt.

– Szolgálati lakásban laktunk, vagy ahogy akkor hívták: rendőrházban, így még a szomszédaink is rendőrök voltak – meséli. – Mindenki ismert mindenkit, közösen jártunk kirándulni, színházba. Baráti volt a légkör. Teljesen természetesnek számított, hogy néha gyerekként én vittem édesapámnak az ebédet az ezredhez. Persze hogy én is rendőr szerettem volna lenni. A szüleim hatására azonban érettségi után az ELTE-re jelentkeztem, és tanári diplomát szereztem orosz–magyar szakon. De az álmomról továbbra sem mondtam le, így egy kis kitérővel 1999-ben zászlósként szereltem fel a XVII. Kerületi Rendőrkapitányságra, majd az átképzőt elvégezve hadnaggyá avattak. Kezdetben idegenrendészként szolgáltam, s ez a munkakör különösen közel állt hozzám. Korábban egy szemesztert töltöttem a volt Szovjetunióban, felsőfokú nyelvvizsgám van orosz nyelvből. Ebben a munkakörben lehetőségem nyílt a megszerzett nyelvi tudást használni, gyakorolni. A külföldi állampolgároknak intéztem tartózkodási engedélyeket, meghívókat. Akadtak vicces esetek is. Például, ha egy külföldi munkát akart vállalni Magyarországon, ahhoz ki kellett töltenie egy kérelemnyomtatványt. Volt olyan, aki azt írta a foglalkozáshoz, hogy bérgyilkos. Ezen nagyon meglepődtünk, mire kiderült, hogy baromfi-feldolgozó üzemben dolgozott, és ő vágta le az állatokat. Egy másik esetben pedig valaki a családi állapota rubrikába azt írta, hogy „meglehetősen jó”. Később a Bűnügyi Osztályra kerültem nyomozóként, majd vizsgálóként.

Andrea egészségügyi okok miatt 2021-ben őrnagyként szerelt le, azonban az állományt nem hagyta el. Rendvédelmi alkalmazottként a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságon jelenleg az Igazgatásrendészeti Osztályon ügyviteli főügyintéző, a helyszíni bírságok végrehajtásával foglalkozik.

Néhány verset már az iskolai évei alatt is írt, azonban a költészethez komolyabban a pandémia ideje alatt került közelebb.

– Mindig is nagyon szerettem fogalmazni. Az írással fejezem ki magam. Bár a rendőrségi nyelvezet nem az utca emberéé, de amikor a határozatokat írtam, azokat is úgy fogalmaztam meg, hogy egy kicsit belecsempésztem az írói vénámból is. A pandémiás időszakban szükségem volt valamire, amivel megdolgoztatom az agyam. Akkor kezdtem el verseket írni. Naponta született egy mű, az ihletet a mindennapi életből merítettem. Sokszor kora reggel kint ültem az erkélyen, és ahogy ittam a reggeli kávémat és figyeltem az ébredező várost, úgy jöttek az impulzusok, amelyeket azonnal papírra vetettem. Így született vers a galambokról vagy egy papírsárkányt eregető kisfiúról, az évszakokról vagy a szerelemről. Mindig van valami, ami megihlet. Ha épp buszon, metrón utazom, egyszer csak beugrik egy-egy sor vagy szó, amiket azonnal le is jegyzek a telefonomba. Az alkotásaimat a közösségi oldalon osztom meg, ahonnan sok pozitív visszajelzést kaptam már, ami még inkább arra ösztönöz, hogy írjak.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN