A gyanúsított titkolta, a rendőrök kinyomozták

2022. 03. 28., h - 12:30
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsi ütött el egy gyalogost Vésztőn. Az autós elhajtott anélkül, hogy segítséget hívott volna. A nő a helyszínen meghalt. A rendőrök egy hónap alatt megtalálták a segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítható férfit.

Halálos közlekedési baleset történt 2022. február 22-én 20 óra 30 perc körül Vésztőn, a Békési úton. Egy Tarhos felé tartó személygépkocsi elütött egy nőt. A baleset után az autó vezetője nem állt meg, elhajtott anélkül, hogy segítséget hívott volna a sérülthöz. Az ügyben nyomozó rendőrök egy hónap alatt kiderítették, hogy milyen autó ütötte el a gyalogost, és azt is, hogy ki vezette a járművet. A zsadányi férfit 2022. március 22-én kihallgatták. Elmondta: észlelte, hogy valamin átment a kocsijával. Vissza is fordult, és látta, hogy mentő érkezett a helyszínre, így tudta, hogy embert ütött el. Állítása szerint nagyon megijedt, félt a következményektől, ezért az autóját közvetlenül a történtek után lemosta, hogy a baleset nyomait eltüntesse. Nem jelentkezett önként a helyszínelő rendőröknél és később a rendőrségen sem, pedig olvasta a tragédiáról kiadott rendőrségi felhívást. Senkinek, még a legközelebbi hozzátartozóinak sem beszélt arról, hogy mi történt. A férfi ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

A történtek kapcsán a rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy ha közlekedési baleset történik, az érintett járművek vezetői kötelesek azonnal megállni, a balesetben megsérült, vagy a történtek miatt veszélybe került embereknek segítséget nyújtani. Emellett mindent meg kell tenniük azért, hogy további baleset ne történjen. Ha ezt a szabályt nem tartják be, elhajtanak a helyszínről, akkor annak mind a sérültek állapota, mind a büntetés tekintetében súlyosabb következménye lehet, mint egyébként lett volna.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.