Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 12. 19., v - 07:29
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei öt ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy újszászi lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok irányába 2021. december 18-án a délelőtti órákban. A sofőr haladása során, egy előtte közlekedő jármű előzésébe kezdett, azonban nem észlelte, hogy a mögötte haladó autós a gépkocsija előzését már megkezdte, ami miatt összeütköztek. A szászbereki lakos által vezetett jármű az ütközést követően a menetiránya szerinti bal oldali árokba borult. A baleset következtében a sofőr – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.