Virág mellé a megelőzés tanácsai

2020. 10. 29., cs - 15:04
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök nemcsak a temetőkben és környékén segítik, támogatják a megemlékezés biztonságát, hanem Miskolcon a virágárusok bűnmegelőzést szolgáló szórólapot adnak a csokrok mellé.

A rendőrség fokozott figyelmet fordít a temetőkben, és azok környékén a vagyonbiztonságra, és a közlekedés rendjére, már megemlékezés előtti napokban is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztálya olyan szórólapokat készített el, amelyeket a virágárusító kereskedők adhatnak vevőiknek a megvásárolt virágcsokrok mellé.

szórólap

A brossúrán többek között az olvasható, hogy:

  • mielőtt útnak indul, ellenőrizze le, hogy a lakás ajtóit, ablakait bezárta-e, a meglévő riasztót bekapcsolta-e.
  • értékei, okmányait lehetőleg a ruházat belső zsebeiben tárolja, ahol azok nehezen hozzáférhetőek a tolvaj számára.
  • bármilyen rövid időre is távolodik el a gépjárműjétől azt csukja be. Látható helyen ne hagyjon értéket a gépkocsiban!
  • ha kerékpárral érkezik a temetőbe azt minden esetben lakatolja oda fix tárgyhoz. Ne hagyjon értéket a kerékpáron!
  • a síremléknél még rövid időre se hagyja őrizetlenül a táskáját!

 

Azért, hogy a megemlékezést ne árnyékolja be semmilyen nem kívánt esemény, fogadják meg a rendőrség ajánlásait.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.