Több házba is betört

2019. 08. 10., szo - 10:28
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri rendőrök négy órán belül elfogták és őrizetbe vették az egri férfit.

Az Egri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 40 éves helyi férfi ellen, aki 2019. augusztus 9-én 11 óra 50 perc körül bement egy egri családi házba, és annak egyik szobájából készpénzt, valamint bankkártyát tulajdonított el. A ház tulajdonosa azonban tetten érte a férfi, aki menekülés közben bántalmazta a sértettet, majd egy kerékpárral távozott a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök négy órán belül lakásában elfogták R. Árpádot, akit őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki, melyen kiderült, hogy két másik hasonló bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozható. A nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.