Sértett és elkövető is lett a megszúrt férfi

2018. 05. 20., v - 19:54
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A verekedés helyszínéről történő távozás közben követett el rablást a 24 éves férfi Dunaföldváron.

Előzetes szóváltást követően verekedett össze Dunaföldváron egy 38 éves dunaegyházi és egy 24 éves dunavecsei férfi 2018. május 17-én 19 óra körül. A dulakodás közben egy metszőolló is előkerült, mellyel a 38 éves férfi több alkalommal megszúrta fiatalabb ismerősét, majd autóval elhajtott. A 24 éves fiatal is elindult a verekedés helyszínéről, és útközben bántalmazta az éppen arra kerékpározó dunaföldvári asszonyt, akit lelökött biciklijéről, és azzal eltekert.

Az állampolgárok közreműködésének és a rendőrök gyors reagálásának köszönhetően mindkét férfit rövid időn belül elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki. 

Az ügyben a Paksi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.