Nem biciklizni, inni akart

2018. 08. 24., p - 10:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tömbházakból, boltok elől és a kórház udvaráról is lopott kerékpárokat egy kevermesi férfi. A rendőrök egy bejelentést követően fogták el a tolvajt, aki kihallgatásán elmondta: azért vitte el a bicikliket, hogy eladja és a kapott pénzből italt vegyen magának.

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei 2018. augusztus 23-án, 7 óra 30 perc körül elfogtak egy férfit, aki néhány perccel korábban ellopott egy kerékpárt egy gyulai lépcsőházból. Az esetről egy lakó tett bejelentést a rendőrségre, aki látta, hogy egy számára ismeretlen férfi elhajt szomszédja biciklijével. A rendőrök a személyleírás alapján megtalálták a 28 éves H. Jánost, aki nem is tagadta, hogy a kerékpár nem az övé. A kevermesi férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Elmondta, hogy az elmúlt hetekben számos lezáratlan biciklit lopott, többek között lépcsőházakból, boltok és vendéglátóhelyek elől, de az is többször előfordult, hogy a kórház udvaráról tolta el más kerékpárját. Ezeket nem akarta megtartani, elmondása szerint azért vitte el a bicikliket, hogy eladja és a pénzből italt vásároljon. A Gyulai Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást ellene. A rendőrök vizsgálják, hogy H. János hány kerékpárlopással gyanúsítható és a bicikliket kiknek adhatta el.  A tőle lefoglalt kétkerekűt visszaadták a tulajdonosnak.

Az eset kapcsán a rendőrség kéri, hogy a biciklivel közlekedők legyenek elővigyázatosak és rövid időre sem hagyják lezáratlanul kerékpárjaikat. Amennyiben tárolóban, vagy udvaron állítják le azokat, akkor is célszerű jó minőségű lakattal rögzíteni valamihez a biciklit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Jogesettár

Őrizetben a férfi, aki a zuglói rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.