Márkajelzéseket loptak gépkocsikról

2017. 11. 07., k - 08:36
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták azt a három fiatalkorút, akik a megalapozott gyanú szerint 15 parkoló autó emblémáját lopták el.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2017. november 6-án 22 óra körül arról, hogy Debrecenben, István úti lakásából látja, hogy három fiatal fiú egy késsel lefeszíti a parkoló autók márkajelzéseit. A debreceni járőrök rövid időn belül, még a helyszín közelében elfogták a fiatalokat, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták őket. A gyanúsítottak beismerős vallomást tettek, amely során elmondták, hogy tetszés szerint választották ki az autók emblémáit, amiket csak dísznek akartak használni.

A Debreceni Rendőrkapitányság a két debreceni és egy hajdúsámsoni lakossal szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.