Lezárt ügy: nehéz volt a villa

2021. 12. 20., h - 07:44
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyfügedi férfivel szemben folytatott eljárást befejezték a rendőrök.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya lopás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy nagyfügedi lakos ellen. A férfi 2021. október 2-3. között levágta a lakatot egy nagyrédei gyümölcsös kapujáról, majd a területre bejutva egy targonca villát próbált meg ellopni, azonban azt sem elhúzni nem tudta az autójával, sem abba beletenni, ezért a helyszínen otthagyta.

A bejelentést követően a rendőrök két órán belül a közelben megtalálták azt a járművet, mellyel a 38 éves férfi a helyszínen volt, majd azonosították őt, elfogták és gyanúsítottként hallgattak ki.

A nyomozó hatóság az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.