Lezárt ügy: gépjárműből lopott

2017. 12. 08., p - 09:01
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszanánai rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be az eljárást.

Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a Hevesi Rendőrkapitányság Tiszanánai Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 20 éves átányi férfival szemben.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2017. december 2-án 13 óra körül Átányban, a II. Rákóczi Ferenc úton az egyik leparkolt személyautó ablakát betörte és az utastérből ellopta az ott lévő készpénzt.

A járőrök alig egy órával a bejelentést követően a településen elfogták egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható helyi lakost. Kihallgatásakor elmondta, hogy az eltulajdonított pénzt már kártyajátékon elvesztette, továbbá beismert egy 2017 novemberében elkövetett lopást is.

A rendőrök a nyomozást lezárták és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal továbbították az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.