Lezárt akta: igen, 2x

2021. 03. 07., v - 07:30
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak egy fiatal nő ellen, aki először Írországban kötött házasságot, majd egy másik férfinek is igent mondott Magyarországon.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Élet- és Ifjúságvédelmi Alosztálya – egy budapesti kormányhivatal feljelentése alapján – kettős házasság ügyében vizsgálódott.

A nyomozás adatai szerint egy magyar állampolgárságú nő közel hat évvel ezelőtt Írországban házasságra lépett egy pakisztáni férfival. Az akkor alig 21 éves lány ez után egyedül visszajött Magyarországra. A fiatalasszony három évvel később egy magyar férfinek is igent mondott, akivel egy Bács-Kiskun megyei településen hivatalosan is összekötötte az életét, látszólag elfeledve azt, hogy van már egy férje.

Az első hitves jogi képviselője azonban 2020 novemberében a házasság magyarországi anyakönyvezése iránt kérelmet terjesztett elő. Indokolása szerint azért, hogy a bejegyzést követően megindulhasson a törvényes bontóper. Az illetékes hatóság ekkor bukkant arra az információra, mely szerint a nő újra férjhez ment anélkül, hogy az első frigyet bárki felbontotta volna.

A nyomozók az asszonyt, akinek a jelenlegi adatok szerint két férje is van, kettős házasság bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Ügyében a vizsgálat befejeződött, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.