Lezárt akta: Feldúltan, ittasan ült a volán mögé

2022. 04. 30., szo - 05:53
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök befejezték a közlekedési bűncselekmény nyomozását.

A 83-as számú főúton, Győrszemere felől Győr irányába közlekedett személygépkocsijával 2021. december 4-én 21 óra körül egy 52 éves győri férfi. Haladása során a 63-as kilométerszelvény közelében, egy jobbra ívelő kanyarban – relatív gyorshajtása, és ittas állapota miatt – a járművel áttért az út bal oldali sávjába, ahol neki ütközött a vele szemből érkező személygépkocsinak. A karambol hatására a vétlen gépkocsi a főút melletti szalagkorlátnak csapódott, míg az okozó autó az árokba lesodródva állta meg.  A balesetben mindkét sofőr, illetve a vétlen gépjármű utasa megsérült.

2

A helyszínre érkező járőrök az 52 éves gépjárművezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A férfi az egyenruhásoknak elmondta, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért őt elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

1

A hatóság a sofőrrel szemben súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette miatt eljárást indított, és őt a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövető a nyomozóknak elmondta, hogy egy családi szóváltást követően dühös lett, autóba ült, és elhajtott otthonról, azonban ezt a tettét nagyon megbánta.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Győri Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.