Kattant a bilincs

2021. 05. 20., cs - 07:05
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dabasi rendőrök három napon belül fogták el azt az 53 éves nőt, aki a gyanú szerint kirabolt egy idős párt Gyálon.

A 67 éves áldozat 2021. május 14-én telefonált segítségért. Elmondta a rendőröknek, hogy dél körül, lakásának udvarára kéredzkedett be egy nő, aki az illemhelyet akarta használni. A gyáli házban élő asszony ellenezte a nő ötletét, ő azonban nem törődve az elutasítással, bement a házba.

Első útja nem a mosdó felé, hanem egyenesen az egyik szobába vezetett, ahol a szekrény tetejéről pillanatok alatt leemelt egy perselyt majd zsákmányával együtt menekülőre fogta. Az idős asszony útját állta, próbálta visszaszerezni a pikszist, azonban a nő hirtelen kivette belőle az összekötegelt pénzt, több alkalommal a sértett kezére ütött, fellökte és kirohant a házból. A sértett, udvarban tartózkodó 77 éves élettársa felfigyelt a hangoskodásra, az asszony segítségére sietett és igyekezett visszatartani a nőt. Sikertelenül, a támadó elmenekült a helyszínről.

A dabasi rendőrök a bejelentés után minden követ megmozgattak, beszerzett információik nem egész három nap alatt elfogáshoz vezetették őket. A rablással gyanúsítható  R. Ilona kezén május 17-én kattant a bilincs, a pénz egy részét megtalálták és lefoglalták a rendőrök. Az 53 éves nő a gyanúsítás ellen panaszt tett, a vallomástételt megtagadta. 

A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az őrizetbe vett nővel szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását, melyet a bíróság 2021. május 19-én elrendelt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.